Négydimenziós világunkat párhuzamos létsíkként veszi körül a warp. Kaotikus miazmájában érzelmek árapálya hullámzik, gondolatok öltenek testet és csapnak össze, az idő és a tér pedig képlékennyé válik. Ez utóbbi okból az emberiség hajói ezen a világon át teszik meg a csillagrendszereket elválasztó utat, hetekre rövidítve az évszázados utazást. Egy ilyen út mindíg kockázatos. Ha a Gellar- mező védelme nélkül tennénk ki egy emberi elmét az Immatériumnak, már magától a hely kaotikus mivoltától, az ismert világtól való rettenetes, folyamatosan változó különbözőségétől megőrülhetne. Ráadásul a warp nem lakatlan. Az élő elme érzelmei, gondolatai testet öltenek benne: minél erősebb az érzelem, minél többen érzik, és minél pszichikailag aktívabbak, annál erősebben. Ezek közül az érzések közül legerősebbek előbb-utóbb megtalálják egymást és összecsapnak vagy egymásba olvadnak: ha elég nagyok és erősek, démonok, a legnagyobbakból istenek jönnek létre. Ezeket a lényeket táplálják a természetüknek megfelelő érzelmek, és az imádatuk - ez az egyik oka amiért az Istencsászár a maga idejében viszolygott minden vallástól, és szigorúan tiltotta. Ha belegondolunk, hogy a negyveneggyedik évezredben pedig a Birodalom milliárd és milliárd lakója mind istenként imádja őt... de ez egy másik történet, most a többiekről lesz szó.

A warp természetéből eredően a Rontó Erők négy legnagyobb káosz-istene egyszerre fiatal és ősidőktől létezik.

Slaanesh, a perverzió ura és úrnője, az Eldák bukásával született, és egyben öröktől létezett, amióta csak értelmes lény élvezeteket hajszolt, legyen az a legtorzabb perverzió, vagy a legnemesebb műélvezet. De ő a tökéletesség keresése is. Mint minden káosz-isten, ő is olyan érzelmek esszenciájának házassága, amiket megvetünk, és amiket nemesnek tartunk. Hívei élvhajhász szektákba tömörülnek, vagy magányosan hajszolják a megközelíthető de el nem érhető torz tökéletességet, de neki áldoz sokmilliárd más közt a Császár Gyermekei áruló gárdista légió maradéka is.

Nurgle, a dögvész atyja. A betegségek, a kétségbeesés, az entrópia, a rothadás, és az ebből születő új élet. Fertőzései milliárdokkal végeznek, ő pedig örömmel nézi a belőlük keletkező rothadó táptalajt, és szeretettel tekint az abból kikelő torz lényekre. Mert mindezek közben része a pusztulásból kikelő új élet ereje, és az atyai szeretet is. Hívei magukhoz ölelik betegségüket: Nurgle Papa ajándékaitól gennyes rothadó testük nem érez fájdalmat, és emberfeletti módon szívós. Ragály-imádó szekták, de az Éj Urai áruló gárdista légió is a hódolói között van.

Tzeentch, a változások ura. Az evolúció, az intrika, a lázadás, és a boszorkányság ő. Minden feltaláló, és minden lázadó, minden mutáció és minden új anomália őt táplálja. Minden cselszövés az ő sugallatára születik meg, és őbenne ölt testet. Az árulás, a hátbaszúrás, a boszorkányság és a torzítás istene ő, de a válaszok kereséséé és az értelem fényéé is. Hívei mindenhol ott vannak, titokban munkálkodva a Birodalom bukásán, vagy éppen a káoszén - Tzeentch intrikájának szövevényét saját követői sem látják át, legyenek bár boszorkánymesterek, egyszerű, de ambíciózus hivatalnokok, vagy az Ezernyi Fiak áruló légió gárdistái.

Khorne, a Véristen, a Koponyák Ura. A vérszomj, és a harc istene, az öldöklésé de a bátorságé is. Minden katona, minden harcos akaratán kívül az ő nevében gyilkol. Amikor elkeseredett küzdelemben kevés harcol sok ellen, nem csak az otthonukat védik, tudtukon kívül neki is áldoznak. Hívei pedig nagyon is tudatosan. A kínokozás nem kenyere, ez Slaanesh asztala, de a gyilkosság bizony kedvére való áldozat, pusztuljon bár egyetlen lény áldozótőr által, vagy egész bolygórendszerek nukleáris tűzben. Híveinek csatakiáltása - Vért a véristennek! Koponyákat a koponyatrónba! - milliárdnyi csatában harsog galaxisszerte, egyszerű katonák, de akár féldémoni gyilkológépek torkából is. A Világfalók áruló gárdista légió őt szolgálja.

Nem csak a Káosz hívei imádnak isteneket. Bukásuk előtt az Eldákat számos istenük vigyázta: legtöbbjük áldozatul esett a Lelkere Szomjazónak, aki elpusztította őket, örökké tartó kínhalál állapotába börtönözte, vagy magába olvasztotta, eltorzítva esszenciáját. Maréknyian azonban még léteznek.

Kaela Mensha Khaine, a Véreskezű, a gyilkos hadisten. Bár nem pusztult el, száz darabra szakadt, melyek a Mestervilágok lélek-áramköreiben lakoznak. Technológiájuk és látnokaik tudása ellenére előfordul hogy egy Mestervilágot a pusztulás fenyeget. Az eldák ekkor neki tetsző eldaáldozattal megidézik a Véreskezűt. Khaine Avatárja felkel az áldozati elda teteméből, kivonja Vaul Pengéjét, az isten száz szent kardjának egyikét, és vértől csöpögő kezű, lángoló manifesztációja elhozza Khaine haragját az eldák ellenségeinek.

Cegorach, a nevető isten, a cselszövő a hiperháló útvesztőjébe menekült slaanesh elől. Híveivel, a sem nem mestervilági, sem nem sötét elda Harlekinekkel szövögeti trükkjeit, az egész faj életét manipuláló tréfáit. Harlekinjei szabad bejárást, sőt megbecsülést élveznek a Mestervilágokon és Comorraghban egyaránt: elda mércével mérten is lélegzetelállító akrobatikus előadásaik felidézik a régi isteneket, a Bukást, a Lelkekre Szomjazó születését, és az ellene vívott vesztésre ítélt harcot. Istenüktől a Hiperháló semmihez sem fogható ismeretéhez jutva a semmiből tűnnek fel a legváratlanabb helyeken, hogy emberi szem számára követhetetlenül gyors, kecses haláltáncuk látszólag minden logika nélkül kiválasztott ellenségekkel végezzen, vagy szövetségeseket segítsen meg. De a kacagó isten nem puszta szeszélyből rója ezeket a feladatokat harlekinjeire. A galaxis történetének legnagyobb tréfáján dolgozik évezredek óta, amely, ha beteljesül, ő fog utoljára nevetni Slaaneshen...




Az Orkok, ha primitív mértékben is, mind pszichikailag aktívak. Ez a látens pszi használat erősödik, ahogy egyre többen vannak együtt. Egyesek szerint ez váltja valóra babonáikat: Minden ork meggyőződése, hogy a vörösre festett jármű gyorsabb, ezért tényleg az! Ez felelős a Waaagh!-ok kialakulásáért is, és ez az energia tölti meg sámánjaikat - akik állandóan szabadulni próbálnak tőle, mert ha túltelítődnek, bekövetkezik a "durraggynás", melynek során a sámán feje zöldes fény kísérte pszí kitörésben felrobban, megsütve a környező lények agyát is. Így talán érthető, hogy nem nagyon keresik a többi ork társaságát - főnökeik ütlegei azonban a harctérre terelik őket, ahol zöld villámokat okádnak, isteneik sújtó öklét vagy taposó talpát idézik az ellenségre, vagy tovább fokozzák a közorkok amúgy sem elhanyagolható harci képességeit.
Az orkoid fajok talán a legelterjedtebbek a galaxisban, és valamennyien hisznek isteneikben. Gork és Mork,(senki sem biztos benne hogy melyik melyik, és ha éppen nem lenne jobb ürügy rá, maguk az orkok is nagyon szívesen verekednek össze ezen), ezért aztán, az orkok pszichikailag primitív mivolta ellenére is, nagyhatalmú istenek. Ahogy híveiket, őket sem igazán érdeklik azonban túl bonyolult dolgok, ezért nem sok vizet zavarnak a warpban, kivéve ha valami nyikhaj istenke kikezdene velük, amikor is alaposan összeverik.

A Nekronok egyáltalán nem léteznek az Immatériumban. Psykereik nincsenek, sőt, a pszit teljesen kioltó egyedeket és tárgyakat fejlesztettek ki. Így aztán isteneik sincsenek a Warpban, de évmilliókig voltak a C'tanok, az isteni erejű, csillagokat felfaló lények szolgái. Nemrég letörték ősi bilincseiket, és rabul ejtették korábbi uraikat, akiket ezer szilánkját seregeik hordozzák. Harci gépekbe zárva vetik be őket, és valóban egy dühös isten sújt le azokra, akik ellen fordítják.

A tiranidák bizonyos értelemben a legaktívabb psyker faj. Pszionikus kötelék fogja össze valamennyi létező tiranidát egyetlen közös tudattá. Olyan mértékű pszi jelenlétet biztosít ez számukra, hogy a kaptárflották környezetében lehetetlen a warp-utazás, az asztropatikus híradás, és megőrülnek a psykerek, ahogy a kaptártudat árnyéka ráborul a pusztulásra ítélt rendszerre. Vannak kifejezetten pszionikus hadviselésre kifejlődött egyedeik, amilyen például a Zoantróp: pusztító mentális potenciálja óriási aggyal, de elsatnyult testtel párosul, mozogni is csak telekinetikus lebegéssel képes. Isteneik nincsenek, a kaptártudat nem ismer hatalmat önmagán kívül.

Vannak olyan fajok, mint a Tau, amelyek pszi jelenléte elhanyagolható: fajuk túl fiatal hozzá semhogy psykerek fejlődtek volna ki közöttük. Nem is igazán tudnak mit kezdeni a többi faj boszorkányai, vagy a démonok gondolatával, illetve a warpban is csak villámgyors, rövid ugrásokra képesek, ami korlátozza a Konklávé kiterjedését.

Mások, mint a Rabszolgatartók, eredetileg az Immatérium szülöttei. Ezt a fajt az teszi különösen veszélyessé, hogy más lények tudatát képes irányítani, és pszi-aktív bábjaival kaput tud nyitni fajtársainak, akik így rövid idő alatt egész városokat vonnak akaratuk alá.

Külön fejezetet igényel az Impérium vallása és psykerei, erről egy másik alkalommal lesz szó.

Zog dat you git, 'ere we go!

Oooooooorkooooooook!

Az ork technológiára jellemző módon ez az Ork Megtaposó egyszerre nevetséges tákolmány és elsöprően halálos harci gép 

Személyes kedvenceim, az orkok a 40K univerzum talán egyetlen olyan szeglete, ami nem veszi komolyan magát. Egyfajta brutális humor jellemzi az ork háttéranyagot, nem is tudom... mint amikor Bud Spencernek kilökték a hagymásbabját, és nekiáll a pedagógiának. Persze az Impérium szemszögéből semmi vicces nincs a háborúért élő zöld áradatban.

"-Főnök... asszem eevesztettem a bal karom."
-...most asszed, vagy eevesztetted?
-Hát... itten a platón nincs... ahol gyaktunk, a hullák közt nem vót... lehet lenyútta valamelyik togya.
-Há akkó... vagy az van hogy eeviszünk a doktorkhoz, vagy... jó neked így.
Gruk sanda pillantást vetett Zark cimborájára. Amióta a lábsérülésével elvitték a doktorkhoz, és a kísérletező kedvű sebész a gépláb mellett megajándékozta egy squigkutya fél agyával is a sajátja helyett, a nyáladzó ork nem igazán volt önmaga.
-Ööö... Jó nekem így, főnök! Könnyebb vagyok, tuggya, gyórsabb! Meg... beférek helyekre!
-Ez a beszéd fíjam!"
(GorkaMorka, alapkönyv)

Az orkok valójában egy több fajból álló ökoszisztéma. Spórával szaporodnak (...gyakorlatilag gyomok :-) ), amelyek minden halott orkból ezerszám szabadulnak fel. Ezek alga/gombatelepekké növik ki magukat, ebből squigek (ork-állatok, legismertebb formájuk egy két lábon ugráló hatalmas fogakkal teli harapós száj...) és snotlingok, a legalacsonyabb szintű, apró orkoidok fejlődnek ki. Ezt követik az orkoknál alacsonyabb rendű, de aljas és ravasz grotok (goblin), és végül az orkok. A snotlingok gondozzák a gombatelepeket, ők és a grotok tenyésztik a squigeket, a grotok elvégzik az összes alantas munkát (az ork bakancsok motiváló hatására), az orkok pedig teszik amiért az egész faj létezik: harcolnak!
Az orkoknak annyira lételemük a harc, hogy el sem tudják képzelni a békét. Ez a társadalmi érintkezésük elsődleges formája. Alga szimbióta, zöld, masszív, szívós, izmos testük, ami leginkább egy csupasz, zöld, őrjöngő gorillára emlékeztet, szinte egyáltalán nem érez fájdalmat.

A kép olyan szögből ábrázolja ezt a közorkot, ahol általában egészségtelen tartózkodni


Gyorsan és tökéletesen gyógyulnak (egy levágott kart megkeresve és visszakapcsozva tulajdonosa, de akár egy másik ork is percek múlva újra ütlegelhet vele), ugyanakkor mindenfajta konfrontáció pozitív visszacsatolást vált ki bennük. Sőt, mnden megnyert összecsapással erősödnek! Ha azonban kikapnak, megállnak a növekedésben. Társadalmi szerveződésük is ezen alapul: a nagyobb és hangosabban ordító orkot a kisebbek gondolkodás nélkül követik. Még ha nem találnak is ellenfélre, egymás között igen gyorsan csatározni kezdenek, ezáltal kitermelve a vezető elitet. Ezek a legnagyobb orkok, a még izmosabb, sötétebb zöld Nobok dörzsöltebbek is, alkalmasabbak a vezetésre, bár az ő dolguk elsősorban nagynak lenni és ordítani, ezáltal egységbe kovácsolni a kisebbeket - az olyan részletkérdésekről mint ne hagyjuk otthon a fegyvert ha gyakni megyünk, mindíg akad okostóni aki majd gondoskodik.
Az orkok jelentette veszély ugyanis nem merül ki azzal hogy gyakorlatilag maguktól újratermelik teljes harcos fajukat. Genetikailag kódolt bennük egyfajta botcsinálta technológiai tudás, ami miatt némelyik ork eleve érdekes ötletekkel születik, a környező anyagokból gyártható primitív fegyverekre és eszközökre vonatkozóan, amelyek segítségével bonyolultabbak készülnek, és így tovább. Ezeket a mitugrászokat eleinte megeszik... Előbb-utóbb azonban kifejlődik egy főnök, akinek már derengeni fog: Nem kajáljuk meg a gyógyegeret mert tőle jön a gyilok!

A mérnorkok munkához látnak, és a primitív kezdetektől, ha megéli az ork kolónia, olykor olyan gyilkos technikáig fejlődnek, aminek láttán még az elda tudósok is elképednek, igaz, többnyire azon hogy hogyan nem esik ez szét... A mérnorkok legjobbjai különösen élenjáróak az erőtér- és teleporttechnológiában.
Mindeme fejlesztés természetesen kizárólag hadi célokat szolgál: vagy a gyakást magát, vagy az odajutást. Előszeretettel használják fel, építik be más fajok, de akár más orkok eszközeit, sőt a környezetük elemeit is, természetesen orkos díszítőelemekkel és festéssel feljavítva. Squig-olaj hajtotta, ork totemekkel és harci festékkel díszített zsákmányolt birodalmi tankjaik, szmogfelhőt pöfögő, természetesen vörösre mázolt (A vörös gyorsabb!!!) és csontokkal, ellenséges páncél-darabokkal ékesen száguldó motoros bandáik kissé Mad Maxessé teszik az ork dizájnt.

A Gonosz Nap klán sebességimádó orkjai összecsapnak a birodalmi sereggel

Doktorkjaik a kísérletező kedv megszállottjai: a szívós ork szervezet lehetővé teszi számukra hogy a legkülönbözőbb eszközöket ültessék be legtöbbször nem egészen önként jelentkező pácienseikbe. Kiborkok, ork harci lépegetők, és hasonló borzalmak - mind a mérnorkok és doktorkok közös munkáját dícsérik. (Nem olyan egyszerű ám egy, a belehegesztett ork által irányított harci gép irányítását megoldani, hogy beversz egy szöget az ork fejébe, és rákötöd a fázist! Tudják, mert próbálták!...)
Ha igazán rengeteg ork összegyűlt, előbb-utóbb egy főmérnork összepofozza a beosztottjait egy ork gigász megépítésére. Ezek az óriási harci gépek, az impérium városnyi titánjainak megcsúfolásai, egyben az orkok isteneinek, Gorknak és Morknak a bálványai. (A Gork az brutál de ravasz, Mork meg ravasz de brutál. Mer' Mork fejbecsap amikó nem néző oda, Gork meg még jobban amikó de. Vagy fordítva. Beszóttá?!) Láttukra az orkokban felébred egy ősi ösztön: kezdetét veszi a WAAAGH!, a népvándorlásba és kocsmai verekedésbe oltott vallásos hadjárat, népirtással megfűszerezve a pikáns íz kedvééért. Számuk ekkor már milliárdokra rúg, mérnorkjaiké százezrekre. Egyszerű, brutális űrhajókat építenek, kisbolygókat fognak be vonósugarakkal és tesznek lakhatóvá erőterekkel, és hatalmas sodródó űr-tutajokat és flottákat szerkesztenek, vagy foglalnak el. Ezeken aztán megindul a zöld áradat! Sámánjaik mint parittyagolyót zúdítják tákolmányaikat az Immatériumon keresztül. A navigáció kérdését legtöbbször fajukra jellemző módon oldják meg: Nem érdekli őket hová mennek. De jaj annak a rendszernek ahová kilyukadnak!

Kevés dolog létezik a galaxisban ami megállíthat egy Ork Waagh!-t, és ez a bolygó bizony nem tartozik közéjük 

Ha lakott, mohó örömmel vetik rá magukat az ellenségre, és a legerősebb birodalmi erődvilág is megroskad egy ilyen csapás alatt! Ha lakatlan, annyi baj legyen: hoztak magukkal egy csomó orkot, majd harcolnak egymással!

Mivel az orkok főleg a humort kedvelő, nem is feltétlenül a győzelemet hanem a szórakozást kereső játékosokat vonzzák, a Games Workshop sok-sok a játékosok között közszájon forgó ork viccet beépített a hivatalos kánonba. Ilyen hogy az orkok tudhassa láthassa focihuligán akcentusban beszélnek, hogy amelyik gépük vörösre van festve az gyorsabban megy csak mert vörös (és hogy, az orkokra jellemzően, mert így hiszik, tényleg így is van :-) ), de innen ered a magától újranövő orkok ötlete is.

Az orkok brutális, faékegyszerű, de ravasz gondolkodásmódja üdítő változatosság a negyvenedik univerzum komorsága közepette. Meglepő módon ők maguk a többi fajt tartják értetlennek: "minden marhaságér' harcónak ahelyett hogy rendesen a harcér' csinánák, há nincs ezeknek rendes orkos értékrengye!"
Kedvenc ork idézetem pedig sommásan foglalja össze az egész emberi történelmet:
"Az van, hogy az emberkék sápattak és puhák, nem ződek oszt kemények minda orkok. És mind egymagasak. Ami gyász, mer' nem tuggyák ki a bossz. Szóva', a zeggyik mindíg aztat akarja hogy kövessék, de akkó ki kő talányia valamit, hogyaszongya "rám figyejjé mer' tok vaamit amit ti togyák nem", "én szencséges vagyok amazok meg ergyák", meg íjenek. Az a pojén, hogy mindíg a fele eehiszi, a másik meg nem, oszt mégis gyakás lesz belűle. De ez jó, mer' amíg egymássaa vannak eefoglalva, az orkok jó' megtapossák mindet!"

Egy jó hangos dakka, egy jó éles gyilok, és ellenfelek, akiken használhatja - egy orknak nem is kell más a boldogsághoz

Na róluk meg aztán tényleg reggelig tudnék írni, Istencsászárnehagyjel, Ghazghkull Thrakát vagy a Shokk Attakk Gunt pl. meg se említettem, de azt hiszem egy levegőre ez is bőven sok...

A Space Rogue-ot 1989-ben adta ki az Origin, eredetileg C64-re és Apple II-re, később megjelent az Atari-, Amiga-, Mac- és DOS-verzió is.


Annak a Paul Neurathnak a bábáskodása alatt készült, akinek később többek között az Ultima Underworldöt és a Thief: The Dark Projectet is köszönhetjük majd, annál az Originnél, amely anno minden játékával új műfajt alkotott. Öt évvel az Elite megjelenése után a kereskedő-csatázó űrszimuláció nem jelentett volna újdonságot, mindez kalandjáték- és RPG-elemekkel, minijátékokkal, eleje-közepe-vége történettel, mindeközben szabadon bejárható világgal azonban olyannyira, hogy azóta sem igazán lett párja (talán majd a Star Citizen? :-) ).

A játékos mindjárt a történet elején egy eleinte kezdetleges, de végletekig fejleszthető űrhajó, minimális készpénz és totális szabadság birtokában találta magát.



Űrhajójával bejárhatta a játék számos csillagrendszerét. Dokkolhatott az űrállomásokon, amiket a hajót elhagyva gyalog bejárhatott, beszélgethetett a helyiekkel, kereskedhetett, vagy akár eljátszhatta a pénzét a játék-a-játékban arcade gépeken. Rajta állt, kereskedéssel, kalózkodással, vagy fejvadászattal, esetleg ezek egészséges keverékével keresi a napi betevő lézerágyúravalót. És ha mindezek mellett még arra is maradt ideje, nekiugorhatott a főtörténetszálnak.

C64-en ez volt az egyik első olyan játék, ami kitöltött vektorgrafikával rendelkezett, és nem csak a drótvázat láttuk.



Az űrszimulációban használta ezt, a bázisokat 2D-ben járhattuk be.



2D volt a csillagtérkép is, amin az adott rendszeren belül mozoghattunk: ha megérkeztünk a kijelölt célhoz vagy valami veszélybe vagy anomáliába ütköztünk, visszakapcsolt a pilótafülkére.



A rendszerek között féreglyukakon közlekedtünk, ez egy újabb, 3D-s minijáték volt, amiben végig kellett repüljünk a hajóval a féregjárat szűk, tekergőző alagútján, lehetőleg anélkül hogy letörjük a visszapillantó tükröt...



Említést érdemel még a Hive!, a kis pénzbedobós arcade játék amivel az állomásokon játszhattunk: ez egy teljes egész, korrekt kis shoot 'em up volt, más stúdiók az ilyesmit simán kiadták külön játéknak...



Az állomásokon természetesen más és más, legális és csempészárunak számító javak voltak más és más áron elérhetőek. A rendszerekben természetesen közlekedtek kirabolható kereskedők és érző szívű kalózok (az ő szívük érzi, hogy át szeretnénk adni a rakományunkat), utóbbiakon természetesen fejpénz volt, hasonlóképpen a mindíg agresszív, hangyaszerű idegenek, a manchik hajóin is. Az ezekből összeharácsolt pénzből ma már teljesen magától értetődő módon (akkoriban még nem sok ilyen játék volt) fejleszthettük a hajónk pajzsait, fegyverzetét, stb. Elég hosszú idő és sok trükközés után akár a Titánokkal, a hadsereg csillagrombolóra emlékeztető csatahajóival is eséllyel szállhattunk szembe.



Minden állomáson volt legalább egy NPC, akivel el lehetett beszélgetni (a csaposon és a kereskedőn kívül is), és vagy kisebb questet kaphattunk tőle, vagy a történetben segített előbbre jutni, ha tudtuk már addigra mit is szeretnénk tőle, vagy csak egyszerűen a játék világának átélésében segített a történeteivel, esetleg elrejtett tárgyak nyomára segített jutni.



A játék megnyeréséhez persze mindezekre szükség volt: be kellett járni a játéktér nagy részét, felderíteni a manchik támadása mögött lappangó rejtélyt, és leleplezni egy katonai összeesküvést - ezekhez persze jó erős hajó és rutinos játékos kellett, és jó sok idő úgy a szimulátorban, mint a kalandrészben (sőt egy, a történethez fontos tárgyat meg lehetett nyerni a Hive! játékban is :-) )

Csak ismételni tudom magamat: szerintem játékmenetében, összetettségében, hangulatában ez a játék azóta is veretlen.

Purgáld a mutánst, égetsd az eretneket, öld a Xenót!

Mivel a 40K készítői felettébb szeretnek haszonra szert tenni, igyekeztek minél többféle fajt beleírni a világba, hogy a legkülönbözőbb érdeklődésű embereket is megnyerjék a hobbinak. Szereted a mechákat? Játssz Tauval! A tankos-tüzérséges-gyalogosrohamos másodikháborús érdekel? Astra Militarum! Bejött az Aliens? Tiranidák! Így aztán a 40K világát elég sokféle, elméletileg nehezen összeférhető fajzat népesíti be, szerencsére mindegyiket gazdag háttérinformáció köti össze az áldozataikkal az összes többivel.

Ehez a témához nem árt előbb ha definiáljuk, mi számít hivatalosan emberinek.
Az Impérium... mérsékelten toleráns... a mutációkkal szemben, de vannak úgynevezett szentesített mutánsok, akik teljes értékű embernek számítanak. A Navigátorokról már esett szó, ők belterjes házakat alkotnak, amik gondosan megtervezett belházasságokkal próbálják fenntartani a "navigátor gént". Más "mutánsok" olyan bolygókon alakultak ki ahol nagyon hosszú ideig élt az emberiség a földitől markánsan különböző körülmények között: ilyenek a hatalmas erejű, lassú eszú Ogrynok, vagy a gyors (és enyves) kezű és gyors nyelvű, éles szemű Ratlingek, a fantasy ogrék és hobbitok megfelelői.

(bocs de itt most nincs kapacitásom a képek méretét állítgatni)
A zömikek (squat-ok), a törpök 40K változatai eredetileg önálló civilizáció voltak saját bolygórendszerekkel, de egy ork invázió meggyengítette őket, majd szinte teljesen kiirtotta a maradékot egy tiranida kaptárflotta. A túlélők többnyire beálltak az Impérium seregébe: mindössze annyit kértek cserébe, hogy orkokkal és tiranidákkal harcolhassanak - a sereg pedig ezt igazán könnyen meg tudja oldani...
Egy másik, nagyobb túlélő törp frakció a Taukhoz csatlakozott, akik örömmel ölelték a Konklávé kebelére a magasan fejlett technológiai tudással rendelkező zömikeket - ha az Impérium jobban szereti megáldatni a gépeit mint fejleszttetni egy törp mérnök által, az legyen az ő baja...

Minden nem szentesített mutáció azonban halálos ítélet. A Birodalom lakói számára nincs olyan hogy ártatlan mutáns: hogy rákos daganat, sugárbetegség, vagy a Káosz rontó ereje okozta az elváltozását, egyre megy, máglyára vele! Ennek a terrornak egy része indokolt, mivel a Rontó erők valóban fáradhatatlanul munkálkodnak az emberiség testi és lelki eltorzításán, de éppen ez a hozzáállás nem hagy más választást azoknak akik elváltoznak, mint hogy beálljanak a Káosz soraiba...
Hasonló hozzáállásra számíthat az Impérium lakóitól bármely nem emberi faj szülötte is.

Eldák

Bár az emberfelettien gyors, ügyes, és intelligens eldák egy fajba tartoznak, meg kell különböztetnünk a sötét eldákat, és a mestervilágok szülötteit. Ehez pedig sajnos elkerülhetetlen egy kis történelemlecke.

Az ember előtt az eldák uralták a galaxist. Technológiai fejlettségüket a mai napig egyetlen faj sem érte utol: vegyük akár a hiperhálót, amin a térugrás veszélyei nélkül utaznak a warpon át, biztonságosabban és gyorsabban mint bárki más, vagy a mestervilágokat, amik gyakorlatilag mesterségesen létrehozott élő bolygó-űrhajók - de a lista végtelen.
Technikai csúcspontjukon azonban az egyes eldának gyakorlatilag semmi dolga nem volt azon kívül hogy élvezze az életet, és szinte egész társadalmuk a dekadenciába irányába torzult. Ember számára elképzelhetetlen mértékben élnek meg ők minden élményt, legyen az fájdalom, öröm, vagy bármi más, és elképzelhetetlen volt az elfajulás mértéke is. Véres orgiákon rabszolgák százaival végeztek, új, egzotikus mutációkat hoztak létre hogy addig nem tapasztalt érzeteket nyújtsanak a számukra az életükkel, majd a halálukkal, mejnek száz és száz új módját eszelték ki.
Társadalmuk egy része riadtan tekintett erre az őrületre: jósaik katasztrófát jósoltak, mások egyszerűen csak erkölcsi okokból undorodtak tőle. Ezek, amikor belátták, hogy képtelenek megállítani a többség hanyatlását, megépítették a Mestervilágokat, és az elda civilizáció peremvidékai felé indultak.
Minden elda pszi-aktív, az Immatériumban, melyet az öntudattal rendelkező lények érzelmei formálnak, egy magányos egyed élvezete vagy szenvedése is olyan hullámokat vet, amilyet az emberek között csak a psykereké - ekkor azonban egy teljes faj munkálkodott azon, hogy a perverzió legmélyebb bugyrait átélje. Egy nap a felgyülemlett elsöprő érzelmi töltet öntudatra ébredt az Immatériumban - megszületett Slaneesh, a perverzió káosz istene.

(Nem, a képen nem ő van csak egy démona. Nem akarod tudni hogy néz ki :-) )
Születése átszakította a világok határát. Kataklizmatikus erejű warpvihar tört ki, ami a mai napig tombol ott, ahol valaha az elda civilizáció középpontja volt, örökké nyitott átjárót képezve a Káosz birodalmába. Az újdonsült sötét isten élvezettel falta fel az eldák lelkét, és a világ végezetéig vadászik a túlélőkre.

A mestervilágok eldái, tanulva fajuk végzetéből, új életmódot választottak. Lekötendő megszállottságukat, minden elda egy mesterségnek szenteli magát, legyen az farmer, psyker, levegőből támadó gép-sólyomszárnyú harcos, vagy zeneszerző... Lehetőség szerint időnként mesterséget váltanak, mert ha nem teszik, a megszállottság elhatalmasodik rajtuk. Ekkor sem haszontalanok a közösség számára, hiszen egy ilyen egyén tökélyre fejleszti az adott szakmát, művészetet. Hogy lelküket Slaneeshtól megóvják, lélekköveket hordanak, amelyek haláluk esetén magába zárja a lelket. Ezeket a lelkeket a mestervilág lélek-áramkörébe töltik, remélve, hogy eljön egy nap, amikor Ő, Aki A Lelkekre Szomjazik már nem férhet hozzájuk. Háborúban harcosaik, harci mágusaik lelke irányítja kecses, de irdatlan erejű harci gépeiket a rájuk helyezett lélekkövekből.
Társadalmuk vezetői a látnokok, akik nem csak nagyhatalmú psz-használók, de valóban képesek korlátozott mértékben megjósolni a jövőt. Próféciáik vezetik az elda seregeket, gyakran nem tudják miért kell az ellenségüknek meghalnia, csak azt, hogy ez valahogyan hozzájárul az eldák jövőjének megőrzéséhez. Emiatt a többi értelmes faj szemében, akikel persze nem sietnek megosztani ezeket az információkat, teljességgel kiszámíthatatlanok és megbízhatatlanok. Ha hozzávesszük hogy magasan fejlett intelligenciájuk tudatában leereszkedő gőggel kommunikálnak mindenki mással (...az ember és a majom szó pl. ugyanaz az elda nyelvben, minimálisan más hangsúllyal...), érthető, hogy bár elvi akadálya nem lenne békésen együtt élni velük, mégis a legtöbb faj gyűlöli őket. Ez különösen logikussá válik, ha tudjuk, hogy többnyire összekeverik őket a sötét eldákkal:

A sötét eldák azok az eredeti, elfajzott eldák és leszármazottaik, akik túlélték a Lelkekre Szomjazó születését. A Hiperhálóban építették ki dimenziók közötti, a galaxis számos pontján párhuzamosan létező városvilágukat, Comorragh-t. Korántsem hagytak fel őseik a perverzió határait feszegető életmódjával, sőt továbbfejlesztették: bár Slaneesh folyamatosan, apránként szívja el a lelküket, rájöttek, hogy megválthatják magukat mások szenvedésével. Ezért aztán még a legjólelkűbb, emberbarátabb sötét elda (meglepő módon van ilyen, bár ott ez is perverziónak számít :-) ), legjobb napján is megkínoz valakit, hogy a szenvedéséből táplálkozzon. Így a rabszolga-készletük gyorsan amortizálódik ("Szolgák, hozzatok új játékszert. Ez úgy tűnik hogy elromlott."), Comorragh martalócai ezért folyamatosan prédálnak fel világokat utánpótlásért.
Társadalmuk is hasonlóan fennkölt és vidám: egymással is folyamatos hidegháborúban vannak, politikájuk része napi szinten az ellenségeik elleni orgyilkosság, vagy éppen a szövetségeseik hátbaszúrása. A legöregebbek évezredek óta szövögetik összeesküvéseiket, jelenlegi vezetőjük például egy olyan puccsal került hatalomra amiben az akkori vezető nemesi házakat, egy teljes űrgárdista rendházat, és Comorragh egy egész kerületét használta és áldozta fel sakkbábuként...

Ennyit az eldákról és az ember-alfajokról, így is elég hosszú lett.

Néhány(száz) szóban a Warhammer 40K-ról





Először is két apróság:

-az univerzum a 40K játékból született, a könyvek stb. is onnan indultak
Az meg a Warhammer fantasyból. (Az meg többek között a Kaland, játék, kockázatból :-) ) A nyolcvanas évek második felében kitalálták, milyen király lenne már, ha a warhammer orkokkal elfekkel stb. az űrben lehetne játszani... Így született meg a Rogue trader, ami aztán Warhammer 40K lett...
Minden kiadással változott a kánon, sok faj eltűnt vagy megváltozott, a legtöbbnek megmaradt az alaphangulata de van aminek az sem hasonlít már :-)
Így aztán a regények sem szentírás, illetve néha ellentmondó adatok vannak bennük.
Nagyon-nagyon sok írás született azóta, az egyik legnépszerűbb scifi univerzummá nőtte ki magát a 40K, és bár tulajdonképpen iszonyúan összeférhetetlen elemekből állt fel, a felhalmozódott lore szépen betömte ezeket a réseket :-)

-a legnépszerűbb, legismertebb WH40K regények a Hórusz lázadás idején játszódnak, azaz nem a 40Kban, hanem tízezer évvel azelőtt. Ennek megfelelően a 40K világa némiképp különbözik ezekétől a könyvekétől.

És akkor kicsit részletesebben a világról:


Első fejezet: Az ember

A világ legnépszerűbb része az Ember Birodalma (Imperium of man). Talán az orkok kivételével mindegyik faj alaphangulata követi a "grim dark" felállást, de azt hiszem az emberek viszik el a pálmát: a Birodalomban átlagembernek lenni rendkívül rossz. A társadalom kicsit II. Fülöp spanyolországára emlékeztet: vallási bigottéria, inkvizíció, totális elnyomás. Más kérdés, hogy az átlagember nem is ismer más világot, szentül hiszi hogy az ő élete annyit számít amennyire az Istencsászár kegyeskedik felhasználni, ha szerves talajjavító anyagnak hát legyen... Gyűlöl és fél mindent ami szokatlan vagy idegen, gondolkodás nélkül lincseli meg vagy jelenti fel a szomszédját/rokonát is ha eretneknek, mutánsnak bizonyul (azaz ha azt gondolja róla), hát még ha idegent, xenót lát... Az Inkvizíció, de s rendfenntartók is, pedig kíméletlenül irtják mindezeket az eltévelyedőket, mert ha valaminek, hát emberanyagnak nincsen híján az Istencsászár, és inkább száz ártatlan pusztuljon mint egy eretnek utat engedjen a Káosznak.
Ezt a terrort részben indokolja, hogy a félelem nem alaptalan.
Az Immatériumban, avagy warpban, az anyagi világgal párhuzamos dimenzióban lakósötét erők folyamatosan az anyagi világ romlásán munkálkodnak, és kapva kapnak az elnyomás, rettegés közepette gyakran előforduló hajlandóságon, hogy a lelkükért cserébe hatalmat adjanak nekik belülről bomlasztani a rendszert.

Az Impérium tehát a vallási bigottéria, idegengyűlölet, babonák és elnyomás világa - éppen az ellentéte annak, amilyennek az Istencsászár, akinek a nevében mindezt fenntartják, megálmodta. De a Császár tíz évezrede haldoklik az Arany Trónusba zárva - maradék, még így is félisteni életerejét teljes egészében arra fordítja, hogy életben tartsa az Asztronomikont, az egyetlen, állandó fényt a Warpban, amihez, mint világítótoronyhoz a viharba került kormányosok, viszonyítva az emberi faj hajói átszelik az Immatériumot. A fénye nélkül milliónyi elszigetelt világra omlana össze ez a szinte az egész galaxist átölelő birodalom.
Mert a Birodalom technológiailag is stagnál. Az emberi faj egyszer, nagyon régen, a Technológia Sötét Korában már elérte fejlettsége csúcsát, meghódította a galaxist, de fellázadtak ellene az intelligens gépei, és mélyebbre hanyatlott mint előtte. A Császár eljövetelével részben visszatért a technológiai fejlődés, részben az ő géniusza és találmányai, részben a technológiát vallásként tisztelő, a a Császárt az általuk imádott Gépistennel azonosító Adeptus Mechanicus által, akik már előtte is morzsánként próbálták összeharácsolni a Sötét Kor elfeledett technológiáit.

A gépimádók szemében az ember gyenge, tökéletlen, ők maguk folyamatosan módosítják magukat primitívtől csodálatosig változó kibernetikus beültetéseikkel, hogy egyre inkább géppé váljanak. Egy részük érti ugyan az Impérium elképesztő technológiáit, de a Császár nélkül a fejlesztés egyre lassabb és nehézkesebb, a technológia egyre érthetetlenebb és misztikusabb - egy kalibrációs eljárás gyakran nem képzelhető el a gép szelleméhez intézett ima és füstölők nélkül, de olykor már csak az ima marad, szakértelem nélkül...
A Császár hagyatéka azonban hatalmas. Tízezer évnyi hanyatlás sem volt képes felmorzsolni. A Sötét Korban kifejlesztett térugrás, amellyel az emberek hajói rést tépnek az Immatériumba, ahol képlékeny a tér és az idő, hogy hetek alatt tegyenek meg olyan távolságokat amiket a hagyományos meghajtással évszázadokba telne, a Gellar-mező, ami védelmezi őket az Immatérium élő elme számáre elviselhetetlen viszonyaitól, és a benne élő iszonyatoktól, már őelőtte is léteztek, de ő továbbfejlesztette őket, és tömegesen bocsátotta birodalma rendelkezésére. Ezek mit sem érnének azonban a Navigátorok nélkül - ezek a sajátos mutánsok harmadik szemükkel átlátnak a Warpot és az anyagi világ között, így képesek a kaotikusan változó dimenzióban is irányítani a hajókat.

És vannak találmányok, amelyek teljes egészében az Istencsászár nevéhez fűződnek - ilyenek a Génmagok, amelyeket az ő saját genomjából fejlesztett ki, és amelyek az egyszerű halandót, ha túléli a folyamatot, az Ő halált hozó angyalaivá, emberfeletti Űrgárdistává alakítanak.
Milliónyi Gárdistával hódította meg tízezer éve a Császár a galaxist újra az emberiség számára, és bár a lázadásban és azóta a számuk töredékére apadt, máig ők az Ember Birodalmának legnagyobb, legendás harcosai.

Az Impérium legjobb, maga a Császár tervezte fegyverzetével, hajóival harcolnak, szervezetük képességei félisteninek tűnnek az átlagember számára, és bár nem lévén már sokan, inkább kritikus, gyors, elit akciókban kerülnek bevetésre mint elhúzódó hadviselésben, nincs olyan az emberiség ezernyi ellensége között, aki ne rettegné őket.
A mobil hadsereg nagyját azonban a a hétköznapi emberekből rekvirált Astra Militarum teszi ki. Miriádnyi bolygó megannyi lakóját szólítja hadba a Császári Dézsma: minden világ lakossága egy részét köteles folyamatosan a seregbe küldeni, hogy soha ne lássák többé az addigi otthonukat. Ezeket a bakákat nem a Gárdistákra jellemző technológiai csodákkal látják el: sokkal fontosabb az ellátásukkor a strapabíró, tömegesen termelhető felszerelés.

Végtelen számú kohóvilág látja el páncéloshadosztályaikat, tüzérségüket, légierejüket fegyverekkel, agrárvilágok és gyomorforgató újrahasznosító technológia fejadaggal - a túlnépesedett kaptárvilágok pedig újoncokkal. Mert bár tábornokaik többnyire harcedzett stratégák, akik nem pazarolják seregeiket, jól tudják, hogy az Impérium minden másban szűkölködik, csupán két dologban nem: ellenségben, és feláldozható emberben.