Néhány(száz) szóban a Warhammer 40K-ról





Először is két apróság:

-az univerzum a 40K játékból született, a könyvek stb. is onnan indultak
Az meg a Warhammer fantasyból. (Az meg többek között a Kaland, játék, kockázatból :-) ) A nyolcvanas évek második felében kitalálták, milyen király lenne már, ha a warhammer orkokkal elfekkel stb. az űrben lehetne játszani... Így született meg a Rogue trader, ami aztán Warhammer 40K lett...
Minden kiadással változott a kánon, sok faj eltűnt vagy megváltozott, a legtöbbnek megmaradt az alaphangulata de van aminek az sem hasonlít már :-)
Így aztán a regények sem szentírás, illetve néha ellentmondó adatok vannak bennük.
Nagyon-nagyon sok írás született azóta, az egyik legnépszerűbb scifi univerzummá nőtte ki magát a 40K, és bár tulajdonképpen iszonyúan összeférhetetlen elemekből állt fel, a felhalmozódott lore szépen betömte ezeket a réseket :-)

-a legnépszerűbb, legismertebb WH40K regények a Hórusz lázadás idején játszódnak, azaz nem a 40Kban, hanem tízezer évvel azelőtt. Ennek megfelelően a 40K világa némiképp különbözik ezekétől a könyvekétől.

És akkor kicsit részletesebben a világról:


Első fejezet: Az ember

A világ legnépszerűbb része az Ember Birodalma (Imperium of man). Talán az orkok kivételével mindegyik faj alaphangulata követi a "grim dark" felállást, de azt hiszem az emberek viszik el a pálmát: a Birodalomban átlagembernek lenni rendkívül rossz. A társadalom kicsit II. Fülöp spanyolországára emlékeztet: vallási bigottéria, inkvizíció, totális elnyomás. Más kérdés, hogy az átlagember nem is ismer más világot, szentül hiszi hogy az ő élete annyit számít amennyire az Istencsászár kegyeskedik felhasználni, ha szerves talajjavító anyagnak hát legyen... Gyűlöl és fél mindent ami szokatlan vagy idegen, gondolkodás nélkül lincseli meg vagy jelenti fel a szomszédját/rokonát is ha eretneknek, mutánsnak bizonyul (azaz ha azt gondolja róla), hát még ha idegent, xenót lát... Az Inkvizíció, de s rendfenntartók is, pedig kíméletlenül irtják mindezeket az eltévelyedőket, mert ha valaminek, hát emberanyagnak nincsen híján az Istencsászár, és inkább száz ártatlan pusztuljon mint egy eretnek utat engedjen a Káosznak.
Ezt a terrort részben indokolja, hogy a félelem nem alaptalan.
Az Immatériumban, avagy warpban, az anyagi világgal párhuzamos dimenzióban lakósötét erők folyamatosan az anyagi világ romlásán munkálkodnak, és kapva kapnak az elnyomás, rettegés közepette gyakran előforduló hajlandóságon, hogy a lelkükért cserébe hatalmat adjanak nekik belülről bomlasztani a rendszert.

Az Impérium tehát a vallási bigottéria, idegengyűlölet, babonák és elnyomás világa - éppen az ellentéte annak, amilyennek az Istencsászár, akinek a nevében mindezt fenntartják, megálmodta. De a Császár tíz évezrede haldoklik az Arany Trónusba zárva - maradék, még így is félisteni életerejét teljes egészében arra fordítja, hogy életben tartsa az Asztronomikont, az egyetlen, állandó fényt a Warpban, amihez, mint világítótoronyhoz a viharba került kormányosok, viszonyítva az emberi faj hajói átszelik az Immatériumot. A fénye nélkül milliónyi elszigetelt világra omlana össze ez a szinte az egész galaxist átölelő birodalom.
Mert a Birodalom technológiailag is stagnál. Az emberi faj egyszer, nagyon régen, a Technológia Sötét Korában már elérte fejlettsége csúcsát, meghódította a galaxist, de fellázadtak ellene az intelligens gépei, és mélyebbre hanyatlott mint előtte. A Császár eljövetelével részben visszatért a technológiai fejlődés, részben az ő géniusza és találmányai, részben a technológiát vallásként tisztelő, a a Császárt az általuk imádott Gépistennel azonosító Adeptus Mechanicus által, akik már előtte is morzsánként próbálták összeharácsolni a Sötét Kor elfeledett technológiáit.

A gépimádók szemében az ember gyenge, tökéletlen, ők maguk folyamatosan módosítják magukat primitívtől csodálatosig változó kibernetikus beültetéseikkel, hogy egyre inkább géppé váljanak. Egy részük érti ugyan az Impérium elképesztő technológiáit, de a Császár nélkül a fejlesztés egyre lassabb és nehézkesebb, a technológia egyre érthetetlenebb és misztikusabb - egy kalibrációs eljárás gyakran nem képzelhető el a gép szelleméhez intézett ima és füstölők nélkül, de olykor már csak az ima marad, szakértelem nélkül...
A Császár hagyatéka azonban hatalmas. Tízezer évnyi hanyatlás sem volt képes felmorzsolni. A Sötét Korban kifejlesztett térugrás, amellyel az emberek hajói rést tépnek az Immatériumba, ahol képlékeny a tér és az idő, hogy hetek alatt tegyenek meg olyan távolságokat amiket a hagyományos meghajtással évszázadokba telne, a Gellar-mező, ami védelmezi őket az Immatérium élő elme számáre elviselhetetlen viszonyaitól, és a benne élő iszonyatoktól, már őelőtte is léteztek, de ő továbbfejlesztette őket, és tömegesen bocsátotta birodalma rendelkezésére. Ezek mit sem érnének azonban a Navigátorok nélkül - ezek a sajátos mutánsok harmadik szemükkel átlátnak a Warpot és az anyagi világ között, így képesek a kaotikusan változó dimenzióban is irányítani a hajókat.

És vannak találmányok, amelyek teljes egészében az Istencsászár nevéhez fűződnek - ilyenek a Génmagok, amelyeket az ő saját genomjából fejlesztett ki, és amelyek az egyszerű halandót, ha túléli a folyamatot, az Ő halált hozó angyalaivá, emberfeletti Űrgárdistává alakítanak.
Milliónyi Gárdistával hódította meg tízezer éve a Császár a galaxist újra az emberiség számára, és bár a lázadásban és azóta a számuk töredékére apadt, máig ők az Ember Birodalmának legnagyobb, legendás harcosai.

Az Impérium legjobb, maga a Császár tervezte fegyverzetével, hajóival harcolnak, szervezetük képességei félisteninek tűnnek az átlagember számára, és bár nem lévén már sokan, inkább kritikus, gyors, elit akciókban kerülnek bevetésre mint elhúzódó hadviselésben, nincs olyan az emberiség ezernyi ellensége között, aki ne rettegné őket.
A mobil hadsereg nagyját azonban a a hétköznapi emberekből rekvirált Astra Militarum teszi ki. Miriádnyi bolygó megannyi lakóját szólítja hadba a Császári Dézsma: minden világ lakossága egy részét köteles folyamatosan a seregbe küldeni, hogy soha ne lássák többé az addigi otthonukat. Ezeket a bakákat nem a Gárdistákra jellemző technológiai csodákkal látják el: sokkal fontosabb az ellátásukkor a strapabíró, tömegesen termelhető felszerelés.

Végtelen számú kohóvilág látja el páncéloshadosztályaikat, tüzérségüket, légierejüket fegyverekkel, agrárvilágok és gyomorforgató újrahasznosító technológia fejadaggal - a túlnépesedett kaptárvilágok pedig újoncokkal. Mert bár tábornokaik többnyire harcedzett stratégák, akik nem pazarolják seregeiket, jól tudják, hogy az Impérium minden másban szűkölködik, csupán két dologban nem: ellenségben, és feláldozható emberben.